Második fejezet 1/2

/A neveket, hogy Holdgyilkosok, Haláltáncosok a netről szedtem! Ezek és a történetük nem az én kitalációm!/

Holdgyilkosok

Amint magamra hagyott mintha a hallásom sokkal kifinomultabb lett volna. Legjobban a szívverésemet hallottam. Nekidőltem a falnak és vártam. Bíztam Drakeban, annak ellenére, hogy csak tegnap ismertem meg. A lábaim remegtek így inkább lekuporodtam. Vártam, de nem jött. Magamra hagyott volna? Vagy… Nem! Arra nem is merek gondolni.
Senki sem volt az utcán. Teljesen egyedül voltam. De hisz az előttem lévő házakban égett a villany. Mért nem hallották meg a sikítást? Mért nem jöttek segíteni? Aztán rájöttem a válaszra.
Az emberek félnek. Túlságosan is félnek ahhoz, hogy segítsenek.
Nem bírtam tovább várakozni. Felálltam és remegő léptekkel elindultam. A sarkon megálltam hallgatózni. Semmi. Kinéztem és nem láttam senkit. Tovább mentem míg el nem jutottam ismét egy sarokhoz. Megálltam. Semmi és senki. Tényleg itt hagyott volna?
Lépteket hallottam felém közeledni. Talán Drake.. de mi lesz, ha nem ő az? Nem volt semmi fegyverem. Inkább hozzásimultam a falhoz és imádkoztam, hogy ő legyen az. A léptek egyre közeledtek. Mély lélegzetet vettem és abban a pillanatban befordult a sarkon… Drake. Amint rájöttem, hogy ő az egyből megöleltem.
- Megmondtam, hogy maradj ott nem?? – kérdezte dühösen.
- Tudom! Féltem és te nem jöttél.
- Mi lett volna, ha nem én jövök most itt? – ugatta le a fejem. - Nem tudom. Ne haragudj, de annyira féltem! – öleltem szorosabban.
- Rendben. Semmi baj. De most már engedj el. Itt vagyok. – úgy tettem, ahogy mondta. - És.. mi történt? –kérdeztem.
- Egy nőt éppen meg akartak erőszakolni. Amint a férfi meglátott elrohant. Mivel a nő nem lakott messze így elkísértem haza.
- Már azt hittem, hogy itt hagytál.
- Azt nem tenném. Azért lehetnél óvatosabb is. Legalább vehettél volna valamit a kezedbe, amivel meg tudtad volna védeni magad.
- Nem találtam semmit. – ráztam a fejem. Ő rámutatott a kukára. - Ott van annak a kukának a fedele. – nevetett.
- Szép.. én itt halálra aggódom, te meg megint viccelsz velem.
- Bocs. Tudom, hogy nagyon megijedtél. Most már menjünk haza. Rendben? – kérdezte. Bólintottam.


2 hónap telt el azóta, hogy majdnem halálra rémültem egyedül az utcán. 3 lányt gyilkoltak meg a suliban. Alexia Gertet, ő régebben a szomszédom volt.  Gemma Quinsen pedig tavaly volt velem egy versenyen. Eliza Stewarttal még kiskoromban sokat játszottam. Ez ugye csak véletlen?!
Ebben a 2 hónapban sokat mászkáltunk össze-vissza a városban a haverokkal. Drake már a társaság része. Clary megvette az öccsének a tökéletes ajándékot Jenna pedig elérte a szüleinél, hogy kapcsolják vissza az internetet. Josh és a banda teljes sikerrel játszottak a farsangi bulin. Már tavasz van. A hó elolvadt. Igaz nincs még olyan meleg, de a 15 fokot elérte a hőmérséklet.
- A fiúk nagyon ügyesek. – jegyezte meg Clary az egyik próbán. – Ja. De Josh a legjobb. Viszont.. a többiek is szuperül nyomják. Drake tényleg jól dobol. – mondta Jenna.
- Szerintem is. Jó, hogy nem egy idegen került be a bandába.
- Ja, neked főleg. – mosolygott rám Clary. - Ezt hogy érted?- faggattam értetlen fejjel. - Mindenki észrevette.. – nevetett Jenna.
- Mit is? – kezdtem dühös lenni, hogy nem képesek egyből megmondani.
- Hogy bejön neked!
- Ezt ti honnan veszitek? Egyáltalán nem jön be..
- Hallottuk, hogy úgy megijedtél, hogy hozzábújtál.
- Mert ti mit csináltatok volna abban az helyzetben? –kérdeztem már olyan hangosan, hogy a fiúk abba - hagyták a próbát.
- Minden rendben lányok? – kérdezte Brad.
- Éppen Hanga szerelmi életét tárgyaljuk. – nevették a lányok. Éreztem, ahogy arcomba szökik a vér.
- Egyáltalán nincs semmilyen szerelmi életem! – mondtam most már határozottabban. - Akkor miért pirultál el? – kérdezte nevetve Jenna.
- Ki megyek a mosdóba! – indultam el… - Ajj Hanga! Miért nem mered bevallani, hogy, tetszik neked! – kiáltott utánam Clary. – Mert nem tetszik! – néztem vissza rá. A mosdóban megigazítottam a sminkem és mentem vissza. A fiúk a lányokkal beszélgettek.
- Lenyugodtál? –néztek rám. - Le.. - feleltem.
- Lányok.. elmondjátok, hogy mint kaptatok össze?
- Nem kaptunk össze.. csak olyan idegesítő, ha bebeszélik maguknak, ami nem igaz.
- Jó.. hagyjuk ezt a témát. – egyeztek bele a lányok.
A próba után mindenki hazament. Már majdnem bementem a házba, amikor Drake utánam kiáltott.
- El ne felejts tanulni a holnapi fizika dolgozatra. – nevetett. - Haha! Jó vicc. Ezt nem veszem be! – kiáltottam vissza.
- Nem vicceltem. Tényleg írunk. –mondta halál komolyan. - Esküszöl? – kérdeztem.
- Esküszöm! – tette a szívére a kezét.
- Basszus! Ezt az anyagot egyáltalán nem értem! Ez így nem fer!
- Pech.
- Nem magyaráznád el? – kértem.
- Jó. Fél óra múlva gyere át. – adta be a derekát.
- Köszönöm!- mosolyogtam rá. Egyre jobban érdekel ez a srác. Van benne valami, ami vonz. És az nem a kinézete, hanem a belsője. Bementem a házba. Anyuék hagytak üzenetet, hogy elmentek a barátaikhoz és csak késő este jönnek haza. Remek. Utáltam egyedül lenni otthon. Igaz most Drakenél leszek egy ideig. Remélem érthetően magyaráz. Gyorsan bekaptam pár falatot, átöltöztem, felkaptam a fizika cuccom és mentem át a szomszédba.
Amikor csengettem Emily nyitotta ki az ajtót.
- Szia. –köszöntem neki.
- Szia. Drake mondta, hogy átjössz. Gyere be. – invitált beljebb. A házuk nagyon szép belülről. Amint belépsz, egy folyosón találod magad, ahonnan nyílik a konyha, fürdőszoba, WC, és a nappali. Egyenesen van egy lépcső az emeletre. – Menj nyugodtan fel. Drake a szobájában van. A második ajtó balra.
- Rendben. – majd felmentem. Amint felértem egy újabb folyosón találtam magam. Tisztára, mint egy panzióban. Az emeleten is van egy WC és egy fürdőszoba plusz 4 szoba. Bekopogtam Drake ajtaján. Hamarosan kinyitotta és bementem.
- Szóval ilyen egy fiú szobája? – kérdeztem, utalva a túlságosan is nagy rendre.
- Még nem teljesen pakoltam ki. Egyébként nem ilyen lenne. Gyere vissza 1 hét múlva, amikor már rendesen berendezkedtem. – mondta. – De akár hozzá is foghatnánk a fizikához. Mit nem értesz, és azt elmagyarázom.
- Khm.. inkább úgy kérdezd, hogy mit értek.. abból kevesebb van.
- Akkor kezdjük az elejétől? –kérdezte.
- Ha nem gond. Bocs, fizika órán valahogy lankad a figyelmem. Ráadásul a tanárt sem bírom. Állandóan csak egyest meg kettest ad.
- Ha egyszer nem tudod.. nem adhat más jegyet. -kuncogott.
- Ez igaz. Na, kezdjünk neki. – közöltem. Leültem az ágyára és kinyitottam a fizika könyvet. Ő is így tett és elkezdte magyarázni a dolgokat. De sose tudtam odafigyelni. Nem tudom miért, de valamiért vonzott, hogy egyenesen rá figyeljek és ne a könyvre.
- Hahó.. figyelsz? Ha nem figyelsz nálam sem, akkor sose tudod megírni a dolgozatot úgy, hogy ne kettes vagy egyes legyen.
- Bocsi. Egyszerűen nem köt le a fizika.
- Figyelj! – és elkezdte megint magyarázni az elejétől. Most már sokkal komolyabban vettem és sikerült a fizikára koncentrálnom. Fél óra múlva kikérdezte és alig volt pár dolog, amit ne tudtam volna. Aztán jött a következő és a következő anyag. Egészen így ment 7-ig. Közben az anyukája behozott egy tányér sütit. Miután végeztünk elterültem az ágyán.
- Végre vége. – sóhajtottam.
- Legalább megértetted.
- Ja. Jövök neked eggyel. – néztem rá.
- Bizony. – majd ő is lefeküdt az ágyra, mellém.
- Semmi kedvem haza menni. Egyedül lennék otthon és a fizikát már megtanultam.
- Matekból nem csinálod meg a házit?
- Azt értem és majd holnap reggel megcsinálom vagy lemásolom.
- Nagyon lusta vagy. Tudsz róla?
- Hát igen. De nem tehetsz ellene semmit. – mosolyogtam rá. Nagyon közel volt az arca, de ez egyikünket sem zavarta. – Azt hiszem.. jobb, ha megyek. Nem szeretnék későn zavarni.
- Ha tudnád, hogy a szüleim hogy örülnek, hogy itt vagy..
- Miért? –tudakoltam meglepetten.
- „Olyan aranyos lány. Többet kellene vele lenned. … Miért nem viszed el valahova? Olyan csinos. … Jobban tennéd, ha udvarolnál neki, mert a végén ellopják előled.” – utánozta édesanyja hangját.
- Valószínű nem tudják, hogy meleg vagy…- mondtam halál komolyan. Mérgesen nézett rám.
- Köszi. Ez kedves volt.
- Csak vicceltem. Te is tudod. Vagy.. tényleg a fiúkat szereted?
- Fúj! Még csak az kéne. – felsóhajtott. - Egyszerűen nincs olyan lány, aki érdekelne. A szüleim már teljesen kikészítenek, hogy legyen már egy barátnőm.
- Ismerős érzés. Engem Jenna és Clary nem hagy békén. – ezután lementünk.
- Végeztetek? –kérdezte Emily. Rob már az asztalnál ült és várta a vacsorát.
- Igen. Ideje mennem. Elnézést a zavarásért. Jó éjszakát! – mentem volna ki az ajtón, de Emily megállított.
- A-a. Nem mész sehova. A szüleid nincsenek otthon igaz? –kérdezte. Bólintottam. – Akkor ma este nálunk vacsorázol!
- De… - kezdtem neki a mondandómnak. – Nincs semmi de.. itt eszel és punktum. – erősködött Emily. Nem szálltam vitába vele. Semmi értelme nem lett volna. Így hát maradtam. Leültünk mind az asztalhoz majd Emily kiment, hogy behozza az ételt. Előre meg volt terítve nekem. Mintha tudta volna, hogy maradok.
- Bocs anyu miatt. – súgta oda nekem Drake amikor Rob nem figyelt.
- Semmi gond. Legalább nem egyedül vagyok otthon. – mosolyogtam rá. – Itt is van. – tette le elénk Emily a sült csirkét. – Remélem, szereted a csirkét.
- Más húst meg sem eszek.
- Akkor megkönnyebbültem. Krumplit vagy rizst kérsz hozzá. - kérdezte. – Rizst. –feleltem.
A vacsora felénél megszólalt a telefon.
- Elnézést. – állt fel Rob. Odament a telefonhoz és felvette. – Halo Aldwen lakás! – vette fel. – (…) Értem. Azonnal megyek. – majd letette. – Mi történt? –kérdezte tőle aggódva Emily. – Újabb gyilkosság. – felelte.
- Úr Isten. –tette a szája elé kezét. – Kicsoda halt meg?
- Alice Bree. – mondta Rob közben felvette a kabátját.
- Ismertem. Tanítottam neki a történelmet. Mi történt vele?
- Ugyanaz, mint Jessicánál. – majd sietve távozott.
- Szóval igaz hogy csak a mi iskolánkból gyilkolnak embereket. – sóhajtottam fel.
- Drake. Vigyázz rá. Kérlek. – ült le szomorúan Emily.
- Miért kéred, hogy vigyázzon rám? Alig ismertek. Nem én vagyok a fontos. Sokkal inkább arra kéne kérned, hogy magára vigyázzon. Nem értelek titeket. – mondtam értetlenül. Emily halványan elmosolyodott majd a szemembe nézett.
- Sokkal fontosabb vagy, mint te azt gondolnád. Majd egyszer mindent elmagyarázok. Drake tud vigyázni magára. Tudom hisz az apja kiképezte. És féltelek, mert eddig csak lányokat öltek meg. Nem tudom, hogy véletlen-e.. de ez tény.
- Talán.. valaki olyan csinálja.. aki kihasználja a gyengébbik nemet, de ez egy kész rémálom! Nem akarom, hogy sorban öljék meg a lányokat az iskolámból!
- Ezt senki se akarja és reméljük, hogy hamarosan véget ér ez a rémálom. – mondta Emily. Ezek után némán ettünk. A fejemben kavarogtak a különböző gondolatok, érzések. Ha tényleg csak a lányokat ölik meg akkor Jenna és Clary is veszélyben van. De hisz Baldwin rendőrfőnököt is megölték. Igaz, nyilván azért mert rábukkant valami fontosra és erre a gyilkosok, feltéve, ha többen vannak, megtudták és végeztek vele. Akkor sem értem, hogy miért a mi sulinkat szúrták ki? Talán az iskolaigazgató tett valamit? Vagy valamelyik tanár? De akkor miért a diákokat bántják és miért csak a lányokat? Valami perverz játékot űznek a lányokkal?
A gondolataim Drake zavarta meg.
- Hanga.. szerintem maradj itt, amíg a szüleid haza nem érnek. – mondta.
- Szerintem is jobb, ha maradsz. Hívd fel a szüleid és kérdezd, meg hogy meddig lesznek távol. – értett egyet Emily.
- Rendben. Felhívom anyut. – közöltem és már elő is vettem a telefonomat a zsebemből. Anyu a telefonkönyvben a harmadik így nem kellett keresgélnem a nevek között. Azonnal tárcsáztam és a 4. csengésre felvette.
- Szia, anyu én vagyok. Csak azt akartam kérdezni, hogy mikor jöttök haza. Itt vagyok Emilyéknél. Közben kiderült, hogy megint meggyilkoltak valakit az iskolámból, és amíg haza nem jöttök, addig itt maradok. (…) - De… nem úgy volt, hogy..(…) R-rendben. Szia. Jó éjszakát. - tettem le. Mind ketten kérdően néztek rám. – Anya azt mondja, hogy nem jönnek haza majd csak reggel.
- Akkor itt alszol. – közölte velem egyszerűen Emily.
- De…- aztán elgondolkoztam. Nem tudnék aludni az üres házban. Így beadtam a derekam. – Jó, rendben.  Úgy is félnék egyedül. – sóhajtottam.
- Oké. Drake kísérd át Hangát és hozzatok neki pizsamát, holnapra ruhát és fehérneműt, na meg a tisztálkodási eszközeit. Én addig előkészítem az egyik szobát. – indult fel az emeletre Emily. Úgy tettünk, ahogy mondta.
Átmentünk, én kinyitottam az ajtót és felballagtunk a szobámba. Már ott átöltöztem a pizsamámba persze Draket addig kiküldtem. Fogtam egy szatyrot és abba belepakoltam a fogkefémet-, krémemet, fésűmet, parfümömet, sminkjeimet, hajvasalómat, éjszakai krémemet. Egy külön nejlonba pedig egy melltartót, egy bugyit, egy nadrágot és egy felsőt, amit holnap felveszek. Kinyitottam az ajtót, ő a falnak támaszkodva várt rám.
- Végeztél? –kérdezte. Ránézett a szatyrokra. – Jézusom! Hova készülsz te? Egy 10 napos táborba? Egy éjszakára jössz, át biztos nem kell ennyi minden.
- Hidd el, hogy kell. – mosolyogtam rá. – Egyébként köszönöm, hogy nem kell itt töltenem az éjszakát. -Ahogy ismerem magam biztosan nem aludtam volna egy szemhunyásnyit sem.
- Na, igen. Egyébként az iskolai cuccodat nem hozod? Legalább akkor reggel egyenesen mehetnénk a suliba és nem kéne bejönni érte.
- Erre nem is gondoltam. Igazad van. Mindjárt jövök. – gyorsan visszamentem a szobámba. Megnéztem, hogy pontosan milyen óráink lesznek, milyen sorrendben. Bepakoltam gyorsan a táskámba és felvettem a hátamra. Bezártam a bejárati ajtót és mentünk át.
Miután visszamentünk Emily megmutatta, hogy melyik szoba lesz az enyém. A szobához volt egy külön fürdőszoba is így gyorsan lezuhanyoztam. Lementem jó éjszakát kívánni, de amikor meghallottam, hogy Drake és Emily beszélgetnek akaratlanul is a falhoz simultam.
- Szerinted mikor jönnek rá hogy kicsoda Rob? – kérdezte Drake Emilytől.
- Fogalmam sincs. Az lenne a legjobb, ha minél előbb. Akkor talán elmennének.
- Nem hiszem, hogy csak úgy feladnák. Hiszen Maria lányát keresik. Meg akarják őt ölni.
- Annyira sajnálom szegényt. És még csak nem tud róla hogy kicsoda ő valójában. Vigyázz rá, hiszen a mostohatestvére vagy.
- Mindketten tudjuk, hogy nem azért kell vigyáznom rá, mert Maria nevelt fel.
- Tudom. De akkor sem érzel iránta semmi különöset. Meséld el hogy milyen, amikor kicsi volt!
- Szó szerint angyali. Mindig én vigyáztam rá. Nem szabad máshogy tekintenem rá, mint a húgomra.
- Ezek szerint máshogy tekintesz rá. – ki lehetett venni a hangjából, hogy örül ennek.
- Most hogy felnőtt…- sóhajtott. – De nem. Tudom mi a dolgom. Nem fogok engedni a kísértésnek.
- Tudod, hogy Maria téged szánt neki igaz?
- Egyáltalán nem engem. Maria tudta, hogy ki vagyok. Biztos vagyok benne, hogy leginkább tőlem akarta megóvni.
- Ez nevetséges. Akkor miért hagyott volna magatokra titeket? Miért engedte, hogy vigyázz rá? Egyáltalán akkor miért fogadott be téged?
- Most nem az a lényeg. Itt biztonságban van, de csak holnapig. Nagy szerencsénk van, hogy Dermotnak fogalma sincs, hogy, hogy néz ki.
- Igen, de így ártatlanok halnak meg. – mondta Emily. Itt nem bírtam tovább és előbújtam.
- Ti tudjátok, hogy ki a gyilkos? – léptem eléjük. Emily meghökkent de Drakenak rezzenéstelen maradt az arca.
- Hanga…- szólt volna Emily, de Drake közbe vágott.
- Ez csak egy feltételezés. Apa elmondott nekünk ezt-azt.
- És ki az a Maria? Ki van itt biztonságban? – kérdeztem, de választ nem kaptam, mert abban a pillanatban, hogy Emily kinyitotta volna a száját, betörték az ajtót és 4 nagy termetű férfi közeledett felém. Ösztönösen Drake háta mögé futottam.
- Kik maguk? –kérdeztem. Választ ismételten nem kaptam. Nem emberek voltak az biztos.
Emily!
- Ne!.. Itt van Hanga is. – tiltakozott. - Nem érdekel, hogy itt van! Ez parancs!- rivallt rá
- Rendben- egyezett bele. Elkezdett valamit mondani egy számomra ismeretlen nyelven. Egy pillanatra csak őt néztem, de aztán Drake szorosan a karomnál fogva felfutott velem az emeletre. –Mi történik? Emily milyen nyelven beszélt? És kik azok a.. – közbe szólt. – Ha ezekkel végeztünk ígérem, mindent elmondunk neked. Most az a lényeg hogy el kell tűnnünk innen! – majd odament az ablakhoz és kinyitotta.
- De.. az emeleten vagyunk. – szóltam. Nem érdekelte. Felkapott az ölébe és kiugrott velem az ablakon. Azután minden elsötétült.