Harmadik fejezet 1/2

Tündérek

Már vagy kétszer elmentem a mellett a fa mellett, aminek az egyik ágán egy sólyom fészek volt. Körbe-körbementem. Semmi értelme nem volt elindulni megkeresni a többieket. Sose voltam az a cserkész lány típus. Még az iránytűhöz sem értek!!
Így hát leültem egy nagy kőre és csendben vártam. Remélem, a többiek hamar megtalálnak. Mindig is attól rettegtem, hogy egyszer majd egyedül leszek az erdőben. Most pedig itt vagyok. Teljesen egyedül. Drake valószínűleg teljes mértékben gyűlöl és meggyőzte a többieket, hogy hagyjanak magamra.
Mindig is a pesszimista voltam magammal szemben. A legrosszabbra gondoltam minden rossz helyzetben. Nem volt ez másképp most sem.
A szívem majd kiugrott a helyéről, amikor megcsörrent a telefonom. Hogy lehet, hogy itt van térerő? A még nagyobb kérdés. Ki hív?
-H-haló? –vettem fel remegő hanggal. – Te ostoba liba hol vagy már?!! – ordított rám a vonal túlsó végéről Drake. – Drake! – vidultam fel. – Mi lenne, ha végre visszajönnél? – kérdezte türelmetlenül. Akaratlanul is elkezdtem pityeregni. –Eltévedtem. – mondtam. – Gondolhattam volna, hogy csak mész az orrod után közben pedig nem is nézed, hogy merre mész. Aj.. most mehetünk vissza érted. Mond el, hogy mit látsz, milyen ott ahol vagy? –kérdezte. – Egy nagy kövön ülök. A közelben van egy sólyom fészek. A fű elég magas. És.. - a szívem egy pillanatra megállt. A magas fűben egy alakot pillantottam meg. Egyáltalán nem tűnt emberinek. Nem is rendes ruhája volt, hanem inkább olyan volt, mint egy középkori harci öltözet. Olyan, mint amilyen azoknak, akik betörtek Emilyék házába. Egy Holdgyilkos. –És?- kérdezte – Drake.. a-azt hiszem egy Holdgyilkost pillantottam meg előttem úgy 400 méterrel a magas fűben. – suttogtam remegő hanggal. – Mi? Nem hallom! Ne sugdolózz. - abban a pillanatban az a valami, nem tudom pontosan hogy mik a Holdgyilkosok, meglátott. – Drake! Egy Holdgyilkossal szemezek… és.. elkezdett felém futni. Segíts! – kiáltottam. – Miért nem tudsz nem bajba keveredni? Menekülj onnan! Ha a kőtől elindulsz balra, akkor hamarosan meglátsz majd egy fát, amibe belehasított a villám! Mire odaérsz, mi már ott leszünk! De menekülj! – úgy is tettem. Szaladtam, ahogy csak a lábam bírta. Ahogy beszaladtam az erdő belsejébe egyre inkább gyérebb lett az aljzat. Nem láttam sehol azt a fát.
Hirtelen valami elkapta a lábam és elvesztettem az egyensúlyomat. Gyorsan a hátamra fordultam és megláttam a Holdgyilkost, aki a lábamat fogja és eszeveszettül vigyorog. A bokám fölött már vérzett annyira belemélyesztette a karmait. Aztán rám mászott. Próbáltam lerúgni magamról, de nem sikerült.
Szívós kis csaj vagy! A gazdám büszke lesz rám, ha elviszlek neki! –nevetett és megpróbált valamivel fejbe verni, de mielőtt ezt megtehette volna egy nyílvessző állt a mellkasába. Pont ott ahol a szívének kéne lennie. Kétlem, hogy egyáltalán van ezeknek szíve. Holtan hullott a földre. Körül néztem és Draket pillantottam meg először majd Robot és Emilyt.
- Jól vagy? –kérdezte Drake. Nem válaszoltam csak mélyeket lélegeztem. Egy percre még azt is elfelejtettem. Végül bólintottam. Megkönnyebbülés látszott az arcán. – Fel tudsz állni? – Ránéztem a véres lábamra. Folyt belőle a vér. – Emily. Be tudod gyógyítani a sebeit?
- Persze.  De az eltart minimum fél óráig. – mondta.
- Jó, annyit tudok még várni. – mormogott. Váratlanul szörnyű érzés kerítette hatalmába a gyomromat. Megfeszültem a fájdalomtól.
- M-mi a baj? –kezdett aggódni Drake. Ahogy ezt kimondta elkezdett korogni a hasam. – Ne ijesztgess ennyire!! Mindjárt hozok enni. Nem messze innen van egy benzinkút, ha jól emlékszem. Addig ne keveredj semmi bajba. – figyelmeztetett. Nem mintha bajba akartam volna kerülni. Hihetetlen hogy mennyire félreismertem.
- Miután elment Emily elkezdte gyógyítani a sebem. Rob addig szétnézett a közelben, hogy nincs e több Holdgyilkos. Mire visszaért Emily végzett a lábammal és én már felálltam.
- Nincsenek többen. Legalábbis a közelben. – mondta Rob.
- Egyébként.. ti hogy-hogy emberi formában vagytok? –értetlenül meredtek rám. – Úgy értem, hogy azt mondtátok, hogy a Haláltáncosok is végül is Holdgyilkosok csak egy másik fajtája. De ezek a Holdgyilkosok egyáltalán nem emberi formában voltak.
- Ez azért van, mert mi vérfarkasok vagyunk. Akkor változunk át, amikor akarunk.
- Ó, értem. – közben megérkezett Drake. – Ez gyors volt. –szóltam oda neki. Hozzám vágott kettő chipset.
- Tessék. Elégedj meg ennyivel, amíg beérünk a városba. – mondta. - Jó. Köszönöm. – bontottam ki egyből az egyik tasakot.
- Nekünk nem is hoztál kaját? – kérdezte Emily. - Nem mondtátok. És pénzem sem volt sok. – magyarázta.
- Honnan tudtad, hogy imádom ezt a fajta chipset?
- Mondtam már.. mindent tudok rólad. Egyébként meg fél évig én vigyáztam rád, amikor kicsi voltál.
- Ha 2 éves voltál, amikor én születtem akkor te most 17 éves vagy.
- Igen. Ehhez nagy matektudás kellett. Na, mehetünk? –kérdezte ingerülten.
- Menjünk! – indultam el.
- Nem arra kell menni. – indult el Drake a másik irányba. Fogadni mertem volna rá, hogy direkt csinálja ezt velem. Amint megfordultam egy idegen lánnyal találtam szembe magam. Annyira megijedtem, hogy majdnem hátra estem. De ő még időben elkapott. Nem is tudtam, hogy ennyire gyors.
- Asia! Te mit keresel itt? –Drake is majdnem annyira meglepődött, mint én.
- Otthon unatkoztam. Követtelek titeket amióta elszöktetek a Holdgyilkosok elől. Komolyan ez a kislány lenne Maria lánya? Ki nem nézem belőle, hogy egy angyal lánya. Olyan szerencsétlen. – nézett rám úgy, mint egy fogyatékosra.
- Nem vagyok szerencsétlen. – jelentettem ki. – Egyébként te ki vagy?
- Asia Goldenflame. Egy Yanis. –mondta.
- A Yanisok a tündéreknek egyik faja, ha úgy vesszük. – magyarázta Drake.  – De neki nem szabadna itt lennie! Mit fogunk kapni, azért mert elszöktél az iskolából?- fordult Asia felé.
- Elengedtek. Mondtam az iskolavezetőnek, hogy Maria angyal lányát megyek keresni. Így elengedtek. A szüleim is megengedték. Mivel te itt vagy.
- Hát persze. - sóhajtott fel Emily. – Azt mondani, hogy egy angyal lányát keresed, miközben csak a szerelmed mellett szeretnél lenni, elég nagy hazugságnak számít.
- Ki kérem magamnak.. – fordult Emily felé. Ekkor láttam meg a szárnyát, ami olyan volt, mint egy szitakötőé.
- El a kezekkel! – rivallt rám, amikor meg akartam érinteni. – Egyébként sincs messze Laras Iman innen. – fordult megint Emilyhez. – Még szép hogy elengedtek. Egyébként is már csak 1 év és nagykorú leszek.
19 éves vagy, de még mindig mintha 5 lennél. – mielőtt bármit is mondhatott volna rá valamit megszólaltam.
- Laras Iman? – kérdeztem. – Erdei város. A Yanisok lakhelye. – mondta Rob.
- Ja, értem..
- Indulhatnánk? Már Lily és Benton rég otthon vannak, és azt hiszik, hogy a lányuk az iskolában van.
- Lily és Benton? Az angyal csajnak a nevelő szülei? Láttam, ahogy a Holdgyilkosok megölik őket. – mondta Asia.
- Mi? Az nem lehet.. ugye? Mond, hogy csak viccelsz!? – kezdtem könnyezni. Erre elnevette magát.
- Látnod kellett volna az arcodat! –nevette. Gyorsan megtöröltem a szemem. – Ez egyáltalán nem volt vicces. – mordultam rá.
- Egy angyalnak nem szabad ilyen morcosnak lennie egy ártatlan tréfa miatt. Elrondítja a szép pofikádat. Na, jó.. annyira nem szép. Mehetünk? –karolt bele Drakeba. Ők előre mentek én meg maradtam hátul Robbal és Emilyvel.
- Ne hagyjatok kettesben azzal a lánnyal, mert képes leszek még a végén megfojtani. – súgtam oda nekik.
- Nyugodj meg. Nem csak te vagy így, de most egy darabig nem fog téged békén hagyni. Féltékeny rád.
- Miért lenne rám féltékeny? – értetlenkedtem.
- Tetszik neki Drake. És mivel ő téged védelmez és rád figyel… - nem kellett befejeznie a mondatot, hogy tudjam.
- Ezért féltékenynek lenni elég hülyeség. Felőlem aztán össze is jöhetnek.
- Ez nem ilyen egyszerű. Édes anyád.. – de Rob közbe vágott. – Biztos jó ötlet neki elmondani?
- Egyszer úgy is meg kell tudnia.. jobb minél előbb nem?
- Mi van az édes anyámmal? – kérdeztem megnyomva az édes szót.
- Édesanyád Draket szánta neked. – mondta Emily.
- Hogy érted azt, hogy nekem szánta? Nem értem.
- Úgy, hogy azt akarta, hogy.. ti ketten a jövőben együtt legyetek. Mármint úgy együtt, mint férj és feleség. – mosolygott Emily.
- Mi? Esélytelen hogy én hozzámenjek ehhez az alakhoz. – mutattam rá. Kicsit túl hangosan mondtam és hátra fordult. – Ha jól hallottam rólam van szó. - mosolygott.
- Nem a te választásod. Anyukád tudta, hogy egy nap így is úgy is egymásba szerettek. Megjósolta pontosabban.
- Nem hiszem, hogy valaha is beleszeretek. – ráztam a fejem. Képtelen voltam ezt felfogni. Túl sokat tudtam meg 12 óra leforgása alatt.
- Ha ez megnyugtat.... Ugyanígy vagyok vele. – szólalt meg Drake. Asia csak nevetett.
Hamarosan megérkeztünk a város széléhez. Ott már fogtunk egy taxit, ami elvitt haza. Amikor beállítottam Drakeval, Emilyvel, Robbal és Asiaval a szüleim.. Vagyis Lily és Benton nagyon meglepődtek.
- Kicsim te mért nem vagy iskolában? –kérdezte anya.
- Beszélnünk kell. – közöltem. Leültünk a nappaliba. Egész úton azon járt a fejem, hogy mit fogok beadni nekik. Nem jutottam semmire. Az igazat meg mégsem mondhatom el, mert ha megtudnák, hogy ki volt az igazi anyám, azt hinnék, hogy megőrültünk mind. Arra viszont kíváncsi voltam, hogy anyuék mért nem látják Asia szárnyait. Talán az emberek nem látják. – Apa itthon van? –kérdeztem végül.
- Igen. De alszik. Viszont még nem válaszoltál, hogy miért nem vagy az iskolában?
- Az a helyzet hogy..
- Az a helyzet hogy megtaláltuk az édesanyját. – szólt közbe Drake.
- De hisz.. én vagyok az édesanyja.
- Nem.. csak ti neveltetek fel. Az nem ugyan az. – jelentettem ki. Anya értetlenül meredt rám.
- Honnan tudod? –kérdezte. - Az nem lényeg. Nem haragszom vagy ilyesmi. Habár nem tudom miért nem mondtátok el. - mondtam.
- 2 éves voltál, amikor örökbe fogadtunk. Nem számítottunk rá hogy bárki tudná, hogy nem a mi gyerekünk vagy mivel azután költöztünk ide. Nem tartottuk szükségesnek elmondani.
- Végül is érthető.. de mégis khm.. el kell mennem.
- Nem mehetsz sehova. Még csak 15 éves vagy. Hova akarsz menni?
- Anyuhoz. - szóltam.
- Nem akarlak elveszíteni. – könnyezett. Ránéztem a többiekre. Bólintottak.
- Visszajövök. Nem fogsz elveszíteni. De ha elmegyek, elmennek a gyilkosok is innen.
- Ezt nem értem. Miért mennének el?
- Mert Hangát keresik. Nem tudják, hogy hogy néz ki és ezért ölik a lányokat. Ha marad, akkor előbb utóbb megölik. – mondta Rob. – Eljön velünk. De esküszöm, hogy visszahozzuk, amint nem üldözik.
- De miért ő kell nekik?
- Anyám miatt. Ez most bonyolult. De muszáj elmennem. Kérlek. Nem akarom, hogy többen meghaljanak miattam! – könnyezett a szemem. Anyu felsóhajtott.
- Rendben. De kérlek, nagyon vigyázzatok rá! – nézett fel Robra és Emilyre.
- Az életünk árán is megvédjük. Esküszünk. – Emily. Anya bólintott.
- Rendben. Akkor menny. De hívj fel mindig jó?
- Az nem jó ötlet. Akkor le tudnak mérni minket. De amikor egy-egy városban leszünk a telefonfülkékből akár estig is beszélgethetnek. – Rob.
- Az a lényeg hogy biztonságban legyen. – jelentette ki. – Csak apádat győzd meg. Vagyis Bentont.
- Mindig is ti lesztek a szüleim. – öleltem meg. Mindketten elkezdtünk sírni. Apa kijött a szobából nagy kómásan.
- Mi ez a nagy sírdogálás? –kérdezte ásítva.
- Apa.. elmegyek. – közöltem vele.
- Hova?
- Nem tudom. De minél messze innen. – mondtam szinte sírva.
- Remélem, nem egy fiú miatt gondolod ezt. Terhes vagy? – majd ránézett Drakera.
- Nem. Nem egy fiú miatt. És nem vagyok terhes. – mosolyogtam rá. Mindig is féltett a fiúktól.
Elmeséltünk neki mindent, amit anyunak. Nem hazudtam nekik. Egyszerűen nem mondtam el nekik az igazságot. Apa nehezebben engedett, de aztán beadta a derekát. Összeszedtem a cuccaimat és lassan elbúcsúztam tőlük.
- Jennának és Clarynek mondjátok, hogy… felvételt nyertem egy jobb iskolába. Haragudni fognak először. De végül megértik. Rendben? – kérdeztem.
- Rendben. – sóhajtottak mindketten.
- Felhívlak, titeket amint tudlak. – öleltem őket. Már vagy fél órája csak bőgtem. Mire elmentünk már este 7 óra volt. Besötétedett. Fogtunk egy taxit, hogy kivigyen a városból. 1 óra múlva kikerültünk közel ahhoz a réthez ahol nem rég voltunk.
Ott Rob tüzet gyújtott és mind köré gyűltünk. Én Asia és Emily mellett voltam. Asia semmi esetre sem engedte, hogy Drake mellettem üljön. Miután megettük a vacsorát, amit még anya adott nekünk Emily és Rob elmentek aludni. Én is nagyon fáradt voltam, de éreztem, hogy nem tudnék aludni.
- Hanga aludnod kéne. – jelentette ki Asia.
- Nem tudnék. Egyébként.. most hova megyünk? –kérdeztem.
- A Vörös tóhoz. – felelte Drake. – Ott van egy falu. Ott születtél. Anyukád ott nevelt fel engem. És.. ott vagy a legnagyobb biztonságban.
- Mi a neve annak a falunak?
- Angel. – mosolygott Drake. - Maria miatt? –kérdeztem. - Miatta is. Sok angyal megfordult ott. Megvédelmezték azt a falut, mert tiszta. Nincs benne semmi, senki gonosz. A démonokat és azokat, akik ártani akarnak, az ott lévőknek azokat távol tartja egy láthatatlan fal.
- Értem.
- De jó! Már nagyon régen be szerettem volna menni Angelbe.– jelentette ki Asia. – Még nem voltál ott? – kérdeztem meglepetten.
- Túl messze van Laras Imantól. – felelte. – Ja, értem. Na, én azt hiszem, mégis megpróbálok aludni. – feküdtem le

Második fejezet 2/2

Nem sokáig voltam eszméletlen, mert mikor felébredtem még mindig Drake ölében voltam. Csakhogy nem a földön voltunk, hanem az fölött. Lenéztem és repültünk!! Felnéztem Drakera. 2 fekete szárny nőtt ki a hátából. Olyan nagyok voltak, hogy egy is simán elfedte volna mindkettőnket. Elakadt a lélegzetem.
-Kérlek, ne kapálózz. Nem akarlak még csak véletlenül sem leejteni. – mondta aggódva. Lassan bólintottam. Csak bámultam rá, mint aki sose látott még angyalt. Basszus nem is láttam!!! Hamarosan leszálltunk és letett a földre. Elhátráltam tőle, de közben le sem vettem a szemem róla.
- Félsz tőlem? –kérdezte. Nem feleltem. Fogalmam sem volt, hogy mit érzek. Félelmet? Nem. Nem tudnék tőle félni.(...) Egy réten voltunk, messze a várostól. Sötét volt, de a Hold fénye bevilágította az egész rétet. Magas volt a fű körülöttünk, kivéve ott ahol álltunk. Ott mintha nem is nőtt volna soha.
Teljes testemben remegtem. Olyan hideg volt, mint még soha. Eddig nem éreztem. Biztosan, azért mert Drake teste felmelegített.
- Sajnálom. – szólalt meg. A tekintetem megállapodott rajta. Lehajtott fejjel állt. – Tudom, hogy most egy szörnyetegnek tekintesz. Valójában.. tényleg az vagyok de…
- Nem vagy az. – vágtam közbe. – Egyáltalán nem vagy szörnyeteg. Egy szörnyeteg nem olyan, mint te.Olyanok, mint azok, akik betörtek hozzátok. Olyanok, akik gyilkolnak. Te nem vagy olyan.
- Nem tudod, hogy milyen vagyok. Alig 2 hónapja ismersz. Hogy tudsz bennem megbízni? Hogy tudod azt mondani, hogy nem vagyok szörnyeteg? –háborodott fel. – Nézd! Nem vagyok angyal! Fekete szárnyaim vannak nem fehérek. A fekete szárnyak azt jelentik, hogy..
- Hogy bukott angyal vagy.. azaz letaszítottak a mennyből. Azt mondod félnem, kellene tőled? Hogy szörnyeteg vagy? Mégsem érzem azt, hogy más lennél, mint akit megismertem.
- Teljesen más vagyok. És te is. Úgy ahogy mondtad bukott angyal vagyok. Tudod mit jelent ez? – nem válaszoltam. – Azt hogy ellenszegültem Istennek. Átálltam a sötét oldalra.
- Akkor ezek szerint azok, akik betörtek hozzátok.. ők a jó fiúk ti pedig a rosszak?
- Nem. Ebben az esetben nem. Vagyis.. Emily és Rob.. ők nem rosszak! Maria- t szolgálták. Mivel Maria évekkel ezelőtt eltűnt így most már engem mivel a fogadott fia vagyok.
- Ki ez a Maria?
- Maria egy angyal volt. Ezek a fickók… a lányát keresték. A lányát el akarják fogni, hogy ha Maria mégsem halt meg, hanem csak bujdosik, akkor mindenképp el fog jönni a lányáért. Ezt akarom én, Emily és Rob megakadályozni.
- Szóval akkor Emily és Rob nem a szüleid. És meg akartok védeni egy lányt, aki minden bizonnyal a St. Margit gimibe jár ugye?
- Lényegében igen.
- Akkor én csak… - folytattam volna, de megjelent Emily és Rob.
- Jól vagytok? – kérdezte Rob.
- Ők is.. bukott angyalok? –kérdeztem.
- Bukott angyal? Nem itt egyikünk sem bukott angyal. – felelte humorosan Emily.
- De Drake azt mondta…- kezdtem el.
- Drake hülye! Nem bukott angyal. Csak fekete szárnnyal született. Az apja tényleg bukott angyal. De az anyukája rendes angyal volt. Így ő is az. Részben. De nem démon.
- Rendes angyal volt az anyukája?- nyomtam meg a volt szót. – Szülés közben meghalt. Mint eddig minden angyal. – közölte Rob.
- Értem. És ti is angyalok vagytok?
- Nem. Mi.. Haláltáncosok vagyunk. Kötöttünk egy szerződést anyukáddal és mivel eltűnt így kötöttünk egyet Drakeval is.
- Anyukámmal? De anya nem tűnt el. – jelentettem ki.
- Mármint az igazi anyukáddal. – nevetett Emily. Aztán hirtelen lefagyott az arcáról a mosoly. – Nem mondtad el neki? – suttogta oda Drakenak nem mintha nem hallottam volna. Drake megrázta a fejét. – Ó! Szólhattál volna előbb is!
- Ezt nem értem. – szólaltam meg értetlenül.
- Sok mindent nem értesz. - sóhajtott Drake. – Akik felneveltek ők nem az igazi szüleid. Az igazi anyukád Maria. Az apukád.. Ő egy Nephilim volt. A Nephilimek félig emberek félig angyalok és démonokat ölnek. John egy csatában meghalt.
- Mintha azt mondtad volna, hogy Maria egy angyal. – hangsúlyoztam.
- Igen. Ő egy angyal.
- Azt mondtátok, hogy az angyalok meghalnak miután megszülték a gyereküket. De Maria ezek szerint túlélte és bujdosik.
- Nem közönséges módon születtél. – közölte Rob. – De most nem ez a lényeg. Biztonságban kell tudtunk.
- De.. haza kell mennem! Mi lesz, ha anyuék hazaérnek és ott lesznek azok az emberek!? – faggattam őket.
- Nem mehetsz vissza. Éppen azért. Mi lesz, ha jönnek újabb Holdgyilkosok?
- Nem érdekelnek! Drake! Kérlek, vigyél vissza! – fordultam hozzá.
- Nem tehetem. A te biztonságod a legfontosabb. Olyan erővel rendelkezel, amit ha Dermot megkaparint, a javára tudja fordítani.
- Mégis milyen erővel? Soha életemben nem voltam jó egyetlen sportban sem. 3-mas tanuló vagyok és nincs bennem semmi különleges!- fakadtam ki. Nem szólaltak meg. – Eddig normális életem volt, amíg ti meg nem jelentetek!
- Hidd el, hogy ha mi nem jelentünk volna meg mostanra rég halott lennél Mariaval együtt mert azok a fickók elkaptak volna! – kiabált dühösen Drake. Sose láttam még ilyennek. – Egyáltalán miért is törjük magunkat, hogy egy ilyen kis lányt megvédjünk? –kérdezte. - Drake.. ne most törjön ki belőled a valódi éned! – rivallt rá Rob.
- Mert mikor máskor? Kihozott a sodromból. Egyébként is már elegem lett, hogy túl kedvesen bánjak vele… Van jobb dolgom is annál hogy téged védjelek.
- Senki sem kért meg rá. – tettem karba a kezem.
- Éppen ez az! Hogy Maria megkért rá, hogy védjelek meg. Ennyivel tartozom neki, ha már felnevelt.
- Legalább.. had mennyek reggel haza elbúcsúzni tőlük. „ Ennyivel tartozom nekik, ha már felneveltek”
- Rendben. –sóhajtott Drake. – Köszönöm. – mondtam morcosan.
Drake szárnyai nem sokára eltűntek.
- Az éjszakát itt fogjuk tölteni? –kérdeztem a többieket.
- Igen. –felelte Emily.
- Remek. – dünnyögtem.
- Később mégsem maradtunk ott. Félrevonultunk egy nagy fához. Ott Rob csinált tábortüzet. Mi pedig körül ültük.
- A fizika korrepetálásnak semmi értelme nem volt. – jelentettem ki.
- Ha tudtam volna, hogy megtámadnak, hidd el, hogy nem bajlódtam volna veled.
- Kedves.
- Még nem ismered őt. Általában akkor szokott ilyen lenni, ha felhúzzák. Egyébként pedig nagy egoista.
- Nem is vagyok egoista.. - mormogott. – Imádod magad? –kérdeztem meghökkentem. - Nem. A csajok imádnak. – mosolygott önelégülten. Hát igen.. azt hiszem, most kezdem csak megismerni az igazi énjét. – Egyébként.. még sok mindent nem értek.
- Hosszú éjszakánk lesz. – sóhajtott fel. Majd elkezdték mesélni, amit tudnom kell.
Az anyám angyal, az apám pedig ember volt. Draket, anyám, miután megtudta ki az apja, örökbe fogadta. Mikor én megszülettem akkor Drake 2 éves volt. Az apám, John, fél évre rá meghalt egy csatában. Dermot amint megtudta, hogy megszülettem elment anyámhoz, aki letagadott, hogy biztonságban legyek. Végül odaadott a mostani „szüleimhez” akik felneveltek. Közben Draket tovább nevelte. Aztán Dermot végül rájött mostanság hogy mégis megszülettem és Maria megkérte Draket mielőtt eltűnt, hogy mindenképp óvjon meg az apjától. Nagyjából ennyi a történet. Az én történetem.
Akik elől menekültünk az előbb Holdgyilkosok voltak. 10 évig képzik, őket mielőtt megkaphatnák ezt a nevet. Holdgyilkos lehet akárki kivéve az embereket. Általában vámpírokat szolgálnak vagy Japán és Thaiföld Lordi családjait. A család minden egyenes ági leszármazottja lehet Holdgyilkos. Egy személyben töltik be a komornyik, a testőr és a legjobb barát szerepét. Általában egy Holdgyilkos egy családot védelmez. Soha semmi esetben sem árulnák el a gazdájukat. Nekik 6 éves korban megkezdik az alapos kiképzésüket, ami mint mondtam 10 évig tart el. Csak azután állnak szolgálatba miután elérték azt a bizonyos „Hold” fokozatot. Ahogy mondtam vámpírokat szolgálnak leginkább. Ezért is fura hogy egy bukott angyalt szolgálnak mégis.
Emily és Rob Haláltáncosok (Vérfarkasok). Ők a holdgyilkos családok női tagjai illetve, azok a férfiak, akinek nem valószínű, hogy lesz valaha gazdája. Ők főleg a harcművészetekben és a mágiában jártasak. Bárkivel köthetnek szerződést. Szolgálataikért pénzt kapnak és a szerződés bizonyos meghatározott ideig tart, aminek a lejáratakor megújíthatják azt mindkét fél belegyezésével. Emily és Rob 20 éven át voltak édesanyám testőrei. Drakeval pedig egyelőre 2 évig kötöttek szerződést. A négy mágia-ág közül birtokában kell lenniük az egyiknek, erőnek.
Mire mindent megtudtam róluk és a világukról már hajnalodott.
- Hogy megyünk vissza a városba?
- Gyalog. –mondta Drake halál komolyan. Nem viccelt. Kb. 15 kilométert gyalogoltunk, amikor megpillantottam a várost, ami még minimum 5 kilométerre volt. De azt az utat másfél óra alatt megtettük. A többiek nyilván hamarabb odaért volna, ha nem kellett volna állandóan megállnom, pihenni.
- Komolyan többre mennénk, ha felszállnánk egy hatalmas csigára. Akkor is gyorsabban haladnánk.
- Ne feledd, hogy Hanga nem kapott olyan kiképzést, mint te vagy mi ketten. Őt emberek nevelték. Persze hogy hamarabb elfárad. Egyébként is tovább bírta, mint a többi ember. – Emily.
- Jó, de a következő 5 kilométerben nem állok meg. Akármennyire is el vagy fáradva.
- Rendben. Egyébként meg.. nyugodtan hagyj magamra. Nem foglak kényszeríteni, hogy megvédj!
- Ó, ő meg akar téged védeni az élete árán is. – nevetett titokzatosan Emily.
- Süt róla, hogy utál.
- Senki sem mondta, hogy utállak. Egyszerűen idegesítő vagy.
- Ezt nyugodtan megmondhattad volna előbb is. Akkor talán nem bíztam volna meg annyira benned.
- A legszimpatikusabbakban tilos megbízni! Ezt tudnod kéne.
- Nem tudom, mire célzol. – értetlenkedtem, mint mostanság olyan sokszor.
- Mindent tudok rólad. Még Davidről is. – húzta mosolyra a száját. Lehajtottam a fejem. – Ez aljas húzás volt még tőled is.
- Senki se mondta, hogy nem lehetek veled aljas. – nevetett. – De komolyan, Hogy tudtál benne megbízni azok után, amit majdnem tett veled!? Másodjára sokkal közelebb járt ahhoz, hogy ágyába csalogasson.
- Drake, nem hiszem, hogy..- kezdte volna Rob de közbe vágtam.
- Utállak.. – morogtam. Hátat fordítottam neki és elfutottam. Nem tudtam merre csak annyit, hogy minél messzebb akartam kerülni Draketől. Mikor már 10 perce csak futottam, megálltam és körülnéztem. Nem lehettem olyan messze a többiektől, de nem tudtam pontosan, hogy merre vannak. Mindössze 10 perc alatt sikerült eltévednem. Erre is biztosan csak én lehetek képes.

Második fejezet 1/2

/A neveket, hogy Holdgyilkosok, Haláltáncosok a netről szedtem! Ezek és a történetük nem az én kitalációm!/

Holdgyilkosok

Amint magamra hagyott mintha a hallásom sokkal kifinomultabb lett volna. Legjobban a szívverésemet hallottam. Nekidőltem a falnak és vártam. Bíztam Drakeban, annak ellenére, hogy csak tegnap ismertem meg. A lábaim remegtek így inkább lekuporodtam. Vártam, de nem jött. Magamra hagyott volna? Vagy… Nem! Arra nem is merek gondolni.
Senki sem volt az utcán. Teljesen egyedül voltam. De hisz az előttem lévő házakban égett a villany. Mért nem hallották meg a sikítást? Mért nem jöttek segíteni? Aztán rájöttem a válaszra.
Az emberek félnek. Túlságosan is félnek ahhoz, hogy segítsenek.
Nem bírtam tovább várakozni. Felálltam és remegő léptekkel elindultam. A sarkon megálltam hallgatózni. Semmi. Kinéztem és nem láttam senkit. Tovább mentem míg el nem jutottam ismét egy sarokhoz. Megálltam. Semmi és senki. Tényleg itt hagyott volna?
Lépteket hallottam felém közeledni. Talán Drake.. de mi lesz, ha nem ő az? Nem volt semmi fegyverem. Inkább hozzásimultam a falhoz és imádkoztam, hogy ő legyen az. A léptek egyre közeledtek. Mély lélegzetet vettem és abban a pillanatban befordult a sarkon… Drake. Amint rájöttem, hogy ő az egyből megöleltem.
- Megmondtam, hogy maradj ott nem?? – kérdezte dühösen.
- Tudom! Féltem és te nem jöttél.
- Mi lett volna, ha nem én jövök most itt? – ugatta le a fejem. - Nem tudom. Ne haragudj, de annyira féltem! – öleltem szorosabban.
- Rendben. Semmi baj. De most már engedj el. Itt vagyok. – úgy tettem, ahogy mondta. - És.. mi történt? –kérdeztem.
- Egy nőt éppen meg akartak erőszakolni. Amint a férfi meglátott elrohant. Mivel a nő nem lakott messze így elkísértem haza.
- Már azt hittem, hogy itt hagytál.
- Azt nem tenném. Azért lehetnél óvatosabb is. Legalább vehettél volna valamit a kezedbe, amivel meg tudtad volna védeni magad.
- Nem találtam semmit. – ráztam a fejem. Ő rámutatott a kukára. - Ott van annak a kukának a fedele. – nevetett.
- Szép.. én itt halálra aggódom, te meg megint viccelsz velem.
- Bocs. Tudom, hogy nagyon megijedtél. Most már menjünk haza. Rendben? – kérdezte. Bólintottam.


2 hónap telt el azóta, hogy majdnem halálra rémültem egyedül az utcán. 3 lányt gyilkoltak meg a suliban. Alexia Gertet, ő régebben a szomszédom volt.  Gemma Quinsen pedig tavaly volt velem egy versenyen. Eliza Stewarttal még kiskoromban sokat játszottam. Ez ugye csak véletlen?!
Ebben a 2 hónapban sokat mászkáltunk össze-vissza a városban a haverokkal. Drake már a társaság része. Clary megvette az öccsének a tökéletes ajándékot Jenna pedig elérte a szüleinél, hogy kapcsolják vissza az internetet. Josh és a banda teljes sikerrel játszottak a farsangi bulin. Már tavasz van. A hó elolvadt. Igaz nincs még olyan meleg, de a 15 fokot elérte a hőmérséklet.
- A fiúk nagyon ügyesek. – jegyezte meg Clary az egyik próbán. – Ja. De Josh a legjobb. Viszont.. a többiek is szuperül nyomják. Drake tényleg jól dobol. – mondta Jenna.
- Szerintem is. Jó, hogy nem egy idegen került be a bandába.
- Ja, neked főleg. – mosolygott rám Clary. - Ezt hogy érted?- faggattam értetlen fejjel. - Mindenki észrevette.. – nevetett Jenna.
- Mit is? – kezdtem dühös lenni, hogy nem képesek egyből megmondani.
- Hogy bejön neked!
- Ezt ti honnan veszitek? Egyáltalán nem jön be..
- Hallottuk, hogy úgy megijedtél, hogy hozzábújtál.
- Mert ti mit csináltatok volna abban az helyzetben? –kérdeztem már olyan hangosan, hogy a fiúk abba - hagyták a próbát.
- Minden rendben lányok? – kérdezte Brad.
- Éppen Hanga szerelmi életét tárgyaljuk. – nevették a lányok. Éreztem, ahogy arcomba szökik a vér.
- Egyáltalán nincs semmilyen szerelmi életem! – mondtam most már határozottabban. - Akkor miért pirultál el? – kérdezte nevetve Jenna.
- Ki megyek a mosdóba! – indultam el… - Ajj Hanga! Miért nem mered bevallani, hogy, tetszik neked! – kiáltott utánam Clary. – Mert nem tetszik! – néztem vissza rá. A mosdóban megigazítottam a sminkem és mentem vissza. A fiúk a lányokkal beszélgettek.
- Lenyugodtál? –néztek rám. - Le.. - feleltem.
- Lányok.. elmondjátok, hogy mint kaptatok össze?
- Nem kaptunk össze.. csak olyan idegesítő, ha bebeszélik maguknak, ami nem igaz.
- Jó.. hagyjuk ezt a témát. – egyeztek bele a lányok.
A próba után mindenki hazament. Már majdnem bementem a házba, amikor Drake utánam kiáltott.
- El ne felejts tanulni a holnapi fizika dolgozatra. – nevetett. - Haha! Jó vicc. Ezt nem veszem be! – kiáltottam vissza.
- Nem vicceltem. Tényleg írunk. –mondta halál komolyan. - Esküszöl? – kérdeztem.
- Esküszöm! – tette a szívére a kezét.
- Basszus! Ezt az anyagot egyáltalán nem értem! Ez így nem fer!
- Pech.
- Nem magyaráznád el? – kértem.
- Jó. Fél óra múlva gyere át. – adta be a derekát.
- Köszönöm!- mosolyogtam rá. Egyre jobban érdekel ez a srác. Van benne valami, ami vonz. És az nem a kinézete, hanem a belsője. Bementem a házba. Anyuék hagytak üzenetet, hogy elmentek a barátaikhoz és csak késő este jönnek haza. Remek. Utáltam egyedül lenni otthon. Igaz most Drakenél leszek egy ideig. Remélem érthetően magyaráz. Gyorsan bekaptam pár falatot, átöltöztem, felkaptam a fizika cuccom és mentem át a szomszédba.
Amikor csengettem Emily nyitotta ki az ajtót.
- Szia. –köszöntem neki.
- Szia. Drake mondta, hogy átjössz. Gyere be. – invitált beljebb. A házuk nagyon szép belülről. Amint belépsz, egy folyosón találod magad, ahonnan nyílik a konyha, fürdőszoba, WC, és a nappali. Egyenesen van egy lépcső az emeletre. – Menj nyugodtan fel. Drake a szobájában van. A második ajtó balra.
- Rendben. – majd felmentem. Amint felértem egy újabb folyosón találtam magam. Tisztára, mint egy panzióban. Az emeleten is van egy WC és egy fürdőszoba plusz 4 szoba. Bekopogtam Drake ajtaján. Hamarosan kinyitotta és bementem.
- Szóval ilyen egy fiú szobája? – kérdeztem, utalva a túlságosan is nagy rendre.
- Még nem teljesen pakoltam ki. Egyébként nem ilyen lenne. Gyere vissza 1 hét múlva, amikor már rendesen berendezkedtem. – mondta. – De akár hozzá is foghatnánk a fizikához. Mit nem értesz, és azt elmagyarázom.
- Khm.. inkább úgy kérdezd, hogy mit értek.. abból kevesebb van.
- Akkor kezdjük az elejétől? –kérdezte.
- Ha nem gond. Bocs, fizika órán valahogy lankad a figyelmem. Ráadásul a tanárt sem bírom. Állandóan csak egyest meg kettest ad.
- Ha egyszer nem tudod.. nem adhat más jegyet. -kuncogott.
- Ez igaz. Na, kezdjünk neki. – közöltem. Leültem az ágyára és kinyitottam a fizika könyvet. Ő is így tett és elkezdte magyarázni a dolgokat. De sose tudtam odafigyelni. Nem tudom miért, de valamiért vonzott, hogy egyenesen rá figyeljek és ne a könyvre.
- Hahó.. figyelsz? Ha nem figyelsz nálam sem, akkor sose tudod megírni a dolgozatot úgy, hogy ne kettes vagy egyes legyen.
- Bocsi. Egyszerűen nem köt le a fizika.
- Figyelj! – és elkezdte megint magyarázni az elejétől. Most már sokkal komolyabban vettem és sikerült a fizikára koncentrálnom. Fél óra múlva kikérdezte és alig volt pár dolog, amit ne tudtam volna. Aztán jött a következő és a következő anyag. Egészen így ment 7-ig. Közben az anyukája behozott egy tányér sütit. Miután végeztünk elterültem az ágyán.
- Végre vége. – sóhajtottam.
- Legalább megértetted.
- Ja. Jövök neked eggyel. – néztem rá.
- Bizony. – majd ő is lefeküdt az ágyra, mellém.
- Semmi kedvem haza menni. Egyedül lennék otthon és a fizikát már megtanultam.
- Matekból nem csinálod meg a házit?
- Azt értem és majd holnap reggel megcsinálom vagy lemásolom.
- Nagyon lusta vagy. Tudsz róla?
- Hát igen. De nem tehetsz ellene semmit. – mosolyogtam rá. Nagyon közel volt az arca, de ez egyikünket sem zavarta. – Azt hiszem.. jobb, ha megyek. Nem szeretnék későn zavarni.
- Ha tudnád, hogy a szüleim hogy örülnek, hogy itt vagy..
- Miért? –tudakoltam meglepetten.
- „Olyan aranyos lány. Többet kellene vele lenned. … Miért nem viszed el valahova? Olyan csinos. … Jobban tennéd, ha udvarolnál neki, mert a végén ellopják előled.” – utánozta édesanyja hangját.
- Valószínű nem tudják, hogy meleg vagy…- mondtam halál komolyan. Mérgesen nézett rám.
- Köszi. Ez kedves volt.
- Csak vicceltem. Te is tudod. Vagy.. tényleg a fiúkat szereted?
- Fúj! Még csak az kéne. – felsóhajtott. - Egyszerűen nincs olyan lány, aki érdekelne. A szüleim már teljesen kikészítenek, hogy legyen már egy barátnőm.
- Ismerős érzés. Engem Jenna és Clary nem hagy békén. – ezután lementünk.
- Végeztetek? –kérdezte Emily. Rob már az asztalnál ült és várta a vacsorát.
- Igen. Ideje mennem. Elnézést a zavarásért. Jó éjszakát! – mentem volna ki az ajtón, de Emily megállított.
- A-a. Nem mész sehova. A szüleid nincsenek otthon igaz? –kérdezte. Bólintottam. – Akkor ma este nálunk vacsorázol!
- De… - kezdtem neki a mondandómnak. – Nincs semmi de.. itt eszel és punktum. – erősködött Emily. Nem szálltam vitába vele. Semmi értelme nem lett volna. Így hát maradtam. Leültünk mind az asztalhoz majd Emily kiment, hogy behozza az ételt. Előre meg volt terítve nekem. Mintha tudta volna, hogy maradok.
- Bocs anyu miatt. – súgta oda nekem Drake amikor Rob nem figyelt.
- Semmi gond. Legalább nem egyedül vagyok otthon. – mosolyogtam rá. – Itt is van. – tette le elénk Emily a sült csirkét. – Remélem, szereted a csirkét.
- Más húst meg sem eszek.
- Akkor megkönnyebbültem. Krumplit vagy rizst kérsz hozzá. - kérdezte. – Rizst. –feleltem.
A vacsora felénél megszólalt a telefon.
- Elnézést. – állt fel Rob. Odament a telefonhoz és felvette. – Halo Aldwen lakás! – vette fel. – (…) Értem. Azonnal megyek. – majd letette. – Mi történt? –kérdezte tőle aggódva Emily. – Újabb gyilkosság. – felelte.
- Úr Isten. –tette a szája elé kezét. – Kicsoda halt meg?
- Alice Bree. – mondta Rob közben felvette a kabátját.
- Ismertem. Tanítottam neki a történelmet. Mi történt vele?
- Ugyanaz, mint Jessicánál. – majd sietve távozott.
- Szóval igaz hogy csak a mi iskolánkból gyilkolnak embereket. – sóhajtottam fel.
- Drake. Vigyázz rá. Kérlek. – ült le szomorúan Emily.
- Miért kéred, hogy vigyázzon rám? Alig ismertek. Nem én vagyok a fontos. Sokkal inkább arra kéne kérned, hogy magára vigyázzon. Nem értelek titeket. – mondtam értetlenül. Emily halványan elmosolyodott majd a szemembe nézett.
- Sokkal fontosabb vagy, mint te azt gondolnád. Majd egyszer mindent elmagyarázok. Drake tud vigyázni magára. Tudom hisz az apja kiképezte. És féltelek, mert eddig csak lányokat öltek meg. Nem tudom, hogy véletlen-e.. de ez tény.
- Talán.. valaki olyan csinálja.. aki kihasználja a gyengébbik nemet, de ez egy kész rémálom! Nem akarom, hogy sorban öljék meg a lányokat az iskolámból!
- Ezt senki se akarja és reméljük, hogy hamarosan véget ér ez a rémálom. – mondta Emily. Ezek után némán ettünk. A fejemben kavarogtak a különböző gondolatok, érzések. Ha tényleg csak a lányokat ölik meg akkor Jenna és Clary is veszélyben van. De hisz Baldwin rendőrfőnököt is megölték. Igaz, nyilván azért mert rábukkant valami fontosra és erre a gyilkosok, feltéve, ha többen vannak, megtudták és végeztek vele. Akkor sem értem, hogy miért a mi sulinkat szúrták ki? Talán az iskolaigazgató tett valamit? Vagy valamelyik tanár? De akkor miért a diákokat bántják és miért csak a lányokat? Valami perverz játékot űznek a lányokkal?
A gondolataim Drake zavarta meg.
- Hanga.. szerintem maradj itt, amíg a szüleid haza nem érnek. – mondta.
- Szerintem is jobb, ha maradsz. Hívd fel a szüleid és kérdezd, meg hogy meddig lesznek távol. – értett egyet Emily.
- Rendben. Felhívom anyut. – közöltem és már elő is vettem a telefonomat a zsebemből. Anyu a telefonkönyvben a harmadik így nem kellett keresgélnem a nevek között. Azonnal tárcsáztam és a 4. csengésre felvette.
- Szia, anyu én vagyok. Csak azt akartam kérdezni, hogy mikor jöttök haza. Itt vagyok Emilyéknél. Közben kiderült, hogy megint meggyilkoltak valakit az iskolámból, és amíg haza nem jöttök, addig itt maradok. (…) - De… nem úgy volt, hogy..(…) R-rendben. Szia. Jó éjszakát. - tettem le. Mind ketten kérdően néztek rám. – Anya azt mondja, hogy nem jönnek haza majd csak reggel.
- Akkor itt alszol. – közölte velem egyszerűen Emily.
- De…- aztán elgondolkoztam. Nem tudnék aludni az üres házban. Így beadtam a derekam. – Jó, rendben.  Úgy is félnék egyedül. – sóhajtottam.
- Oké. Drake kísérd át Hangát és hozzatok neki pizsamát, holnapra ruhát és fehérneműt, na meg a tisztálkodási eszközeit. Én addig előkészítem az egyik szobát. – indult fel az emeletre Emily. Úgy tettünk, ahogy mondta.
Átmentünk, én kinyitottam az ajtót és felballagtunk a szobámba. Már ott átöltöztem a pizsamámba persze Draket addig kiküldtem. Fogtam egy szatyrot és abba belepakoltam a fogkefémet-, krémemet, fésűmet, parfümömet, sminkjeimet, hajvasalómat, éjszakai krémemet. Egy külön nejlonba pedig egy melltartót, egy bugyit, egy nadrágot és egy felsőt, amit holnap felveszek. Kinyitottam az ajtót, ő a falnak támaszkodva várt rám.
- Végeztél? –kérdezte. Ránézett a szatyrokra. – Jézusom! Hova készülsz te? Egy 10 napos táborba? Egy éjszakára jössz, át biztos nem kell ennyi minden.
- Hidd el, hogy kell. – mosolyogtam rá. – Egyébként köszönöm, hogy nem kell itt töltenem az éjszakát. -Ahogy ismerem magam biztosan nem aludtam volna egy szemhunyásnyit sem.
- Na, igen. Egyébként az iskolai cuccodat nem hozod? Legalább akkor reggel egyenesen mehetnénk a suliba és nem kéne bejönni érte.
- Erre nem is gondoltam. Igazad van. Mindjárt jövök. – gyorsan visszamentem a szobámba. Megnéztem, hogy pontosan milyen óráink lesznek, milyen sorrendben. Bepakoltam gyorsan a táskámba és felvettem a hátamra. Bezártam a bejárati ajtót és mentünk át.
Miután visszamentünk Emily megmutatta, hogy melyik szoba lesz az enyém. A szobához volt egy külön fürdőszoba is így gyorsan lezuhanyoztam. Lementem jó éjszakát kívánni, de amikor meghallottam, hogy Drake és Emily beszélgetnek akaratlanul is a falhoz simultam.
- Szerinted mikor jönnek rá hogy kicsoda Rob? – kérdezte Drake Emilytől.
- Fogalmam sincs. Az lenne a legjobb, ha minél előbb. Akkor talán elmennének.
- Nem hiszem, hogy csak úgy feladnák. Hiszen Maria lányát keresik. Meg akarják őt ölni.
- Annyira sajnálom szegényt. És még csak nem tud róla hogy kicsoda ő valójában. Vigyázz rá, hiszen a mostohatestvére vagy.
- Mindketten tudjuk, hogy nem azért kell vigyáznom rá, mert Maria nevelt fel.
- Tudom. De akkor sem érzel iránta semmi különöset. Meséld el hogy milyen, amikor kicsi volt!
- Szó szerint angyali. Mindig én vigyáztam rá. Nem szabad máshogy tekintenem rá, mint a húgomra.
- Ezek szerint máshogy tekintesz rá. – ki lehetett venni a hangjából, hogy örül ennek.
- Most hogy felnőtt…- sóhajtott. – De nem. Tudom mi a dolgom. Nem fogok engedni a kísértésnek.
- Tudod, hogy Maria téged szánt neki igaz?
- Egyáltalán nem engem. Maria tudta, hogy ki vagyok. Biztos vagyok benne, hogy leginkább tőlem akarta megóvni.
- Ez nevetséges. Akkor miért hagyott volna magatokra titeket? Miért engedte, hogy vigyázz rá? Egyáltalán akkor miért fogadott be téged?
- Most nem az a lényeg. Itt biztonságban van, de csak holnapig. Nagy szerencsénk van, hogy Dermotnak fogalma sincs, hogy, hogy néz ki.
- Igen, de így ártatlanok halnak meg. – mondta Emily. Itt nem bírtam tovább és előbújtam.
- Ti tudjátok, hogy ki a gyilkos? – léptem eléjük. Emily meghökkent de Drakenak rezzenéstelen maradt az arca.
- Hanga…- szólt volna Emily, de Drake közbe vágott.
- Ez csak egy feltételezés. Apa elmondott nekünk ezt-azt.
- És ki az a Maria? Ki van itt biztonságban? – kérdeztem, de választ nem kaptam, mert abban a pillanatban, hogy Emily kinyitotta volna a száját, betörték az ajtót és 4 nagy termetű férfi közeledett felém. Ösztönösen Drake háta mögé futottam.
- Kik maguk? –kérdeztem. Választ ismételten nem kaptam. Nem emberek voltak az biztos.
Emily!
- Ne!.. Itt van Hanga is. – tiltakozott. - Nem érdekel, hogy itt van! Ez parancs!- rivallt rá
- Rendben- egyezett bele. Elkezdett valamit mondani egy számomra ismeretlen nyelven. Egy pillanatra csak őt néztem, de aztán Drake szorosan a karomnál fogva felfutott velem az emeletre. –Mi történik? Emily milyen nyelven beszélt? És kik azok a.. – közbe szólt. – Ha ezekkel végeztünk ígérem, mindent elmondunk neked. Most az a lényeg hogy el kell tűnnünk innen! – majd odament az ablakhoz és kinyitotta.
- De.. az emeleten vagyunk. – szóltam. Nem érdekelte. Felkapott az ölébe és kiugrott velem az ablakon. Azután minden elsötétült.

Első fejezet 2/2

Drake szemszöge
Az osztályfőnök bemutatott a többieknek majd kiment a teremből. A gyerekek mind odacsődültek hozzám kivéve Hangát, akit lekötött a rajzolás. Miután mindent elmondtam, amit a többiek tudni akartak rólam, odaültem Hanga mellé. Eszembe jutott, amit Emily és Rob mondott. „ Vigyáznod kell rá, ha meg akarsz szabadulni a másik énedtől.” ahhoz pedig előbb össze kellett barátkozni vele, még ha semmi kedvem sem volt bébiszitterkedni. Nem mintha egy 15 éves lány ne tudna vigyázni magára, de ha olyan nagy erő birtokában van amilyenben ő, és nem tud róla.. Még a végén képes kárt tenni magában. Akkor pedig a tervemnek lőttek.
-Mi a helyzet? –kérdeztem.
- Semmi.. és milyenek a többiek?- nézett fel rám.
-Jó fejnek tűnnek. – feleltem.
- Azért vannak köztük bunkók is. Ő velük jobb vigyáznod.- közölte
- Kik?
-Azt majd döntsd el te. – válaszolt.
- Oké.. és mit rajzolsz?- faggattam tovább.
- Minek tűnik? – nézett fel rám. Olyan közel volt az arcunk hogy éreztem a szájfénye illatát. Azonnal elkapta a fejét.
- Hát.. khm.. angyal..
- Eltaláltad.
- Sok angyalt rajzol?
- Szinte csak azt. – mondta. Vicces lenne, ha tudná, hogy ki volt valójában az édesanyja, Maria.
- Majd megmutatnád nekem a sulit? –kérdeztem. – Ebédszünetben megfelel?
- Tökéletes. –feleltem.
- De azért ebédelj. Utána még lesz időnk.
- Rendben. –mosolyogtam rá.


Hanga szemszöge

Az ebédszünetben Drake odaült a mi asztalunkhoz. Mire észbe kaptam már rám várt.
-Hova is mentek? –kérdezte Josh.
- Körbevezetem a suliban. – feleltem.
- Találtatok már dobost? – fordult oda Jenna Joshhoz. - Nem.. – sóhajtott fel a fiú.
- Tényleg nincs, ebben a nem tudom hány százfős iskolában egy normális dobos? –kérdeztem.
- Úgy tűnik. – Clary.
- Én tudok dobolni. – jegyezte meg Drake.
- Tényleg? Akkor délután eljöhetsz a próbára és megmutathatod, hogy mit tudsz. Persze csak ha szeretnél. – jelentette ki Josh.
- Oké és benne vagyok. -vont vállat.
- Hanga mielőtt elfelejtem.. ma nem tudunk menni, vásárolni.. Anyuék kérték, hogy iskola után egyből hazamennyek. – közölte Clary. - Rendben. Legalább megnézem, hogy Drake, hogy dobol. – mosolyogtam rá.
- Nem olyan nagy dolog. - szerénykedett.
- Az lehet. De nem biztos, hogy hazatalálnál.
- Ez igaz. – mosolygott rám. Eszméletlen szép mosolya van.
- Miután megettem sorban megmutattam a termeket Drakenak.
Délután elmentünk Joshhoz és kiderült, hogy a srác nagyon jól dobol. Így most már ő is a banda tagja. Azután elmentünk a városba ahol bementünk egy presszóba meginni egy forró csokoládét. Kiderült, hogy Drake még soha életében nem ivott forró csokit. Azt mondta, hogy nem vitte rá a lélek, hogy igya a csokit.
Majd pedig elmentünk Jennáékhoz. Ott megnéztünk egy horror filmet. Mutáns szörnyekről szólt. Pontosabban mutáns emberekről. Egy tini csapat elment bulizni a hegyekbe. Csakhogy eltévedtek és így, mondhatjuk saját magukat kínálták fel az emberevőknek. Undorító volt, de közben félelmetes is. A fiúknak nagyon tetszett. Nekem és Jennának már kevésbé. Mire vége lett besötétedett.
- Ajaj.. hogy megyünk haza? Nem akarok senkit sem elengedni, úgy hogy egyedül megy. – aggodalmaskodtam.
- Én Adamék mellett lakom és Bradet hazakísérjük, aztán pedig hazamegyünk. Ti is szomszédok vagytok tehát meg van oldva. – mondta Josh.
- Jól van.. de vigyázzatok magatokra.
- Hé, mi vagyunk többen. Ráadásul fiúk vagyunk. Ti ketten vagytok és csak Drake a fiú. – mondta Brad.  - Azért nem kell ennyire alábecsülni. – jegyezte meg Drake. - Jól van. Akkor indulunk? –kérdezte Adam és közben felvette a kabátját. - Mennyünk. –kezdtünk el mi is öltözködni.
Mi jobbra, ők balra fordultak. Útközben különféle hangokat hallottam, de vagy egy macska volt vagy pedig egy patkány.
Nem kellett volna megnéznem azt a horror filmet. – mondtam inkább magamnak, mint Drakenak.
- Csak nem félsz? – kérdezte mosolyogva Drake. - Nem. - hazudtam.
- Persze.. – elég valószínű, hogy nem vette be. Váratlanul valami feldöntött egy konténert előttünk. Felsikítottam. Akaratlanul is Drake karjaiba vetettem magam. Ő csak nevetett. Pontosabban nem csak ő. Kinyitottam a szemem. Adam, Josh és Brad volt előttünk és fogták a hasukat a nevetéstől.
- Ez nem vicces! – kiáltottam rájuk.
- De az! – nevette Adam. Ránéztem Drakera. Ő is nevetett, de aztán váratlanul abba hagyta. Akkor vettem észre, hogy még mindig őt ölelgetem.
- Bocs. – szakadtam el tőle.
- Látnod kellett volna az arcodat. – mosolygott.
- Ez akkor sem vicces. – tettem karba a kezem. A fiúk, miután rendesen kinevettek tényleg hazaindultak. Mi pedig folytattuk az utunkat. Drake még mindig rajtam nevetett.
- Még mindig vörös vagy. Nem is tudtam, hogy a félelemtől elvörösödsz.. – nevette. Hát nem is azért vörösödtem el..
Elkezdett csörögni a telefonom. Eleinte megijedtem a hangos zenétől, majd észbe kaptam és felvettem.
Halo? –szóltam bele. – (…) Szia, anya. Éppen hazafele tartunk. (…) Drakeval. (…) Rendben, szia. – tettem le.
- Aggódik? –kérdezte
- Igen. De ez érthető. Bárcsak ne lenne több gyilkosság. – abban a pillanatban amint ezt kimondtam hangos sikítás csapta meg a fülünket. – Ez… mi volt? –kérdeztem ijedten.
- Megnézem. Te maradj itt. Ne menny, sehova amíg vissza nem érek.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet egyedül hagynod. Félek.
- Nem lesz semmi gond. Bízz bennem, rendben? – nyugtatott.
- De…
- El ne mozdulj innen. Megnézem, mi folyik ott. Esküszöm, 5 perc múlva visszajövök. – indult el majd befordult a sarkon.

Első fejezet 1/2

Az új fiú

A félévi osztályzataim szörnyűek. A szüleim élve fognak megnyúzni. Valljuk be meg is érdemelném. A szüleim sokat tesznek azért, hogy nyugodtan tudjak tanulni. Csak sajnos valami más mindig leköti a figyelmem.
Szünetben Jenna és Clary döbbenten meredt az ellenőrzőmre.
- Neked ez rossz? Mindössze 5 hármasod van! Nekem becsúszott három 2-es is. – mondta nyugtatóan Jenna. Sikerült megnyugtatnia, mert az ő szülei még szigorúbbak, mint az én szüleim.
Jenna az a fajta lány, aki minden buliba benne van és a pasija nélkül egyszerűen nem tud élni. Gazdag, mint mondtam szigorú szülei vannak. Ritkán vannak otthon és ez eléggé megviselte Jennát még kiskorában. Azt mondja most már megszokta. Szerintem erről szó sincs. Még mindig rossz neki, egyszerűen csak nem akarja ezt velünk közölni.
Clarissa, becenevén Clary félénk, visszahúzódó lány. Nagyon okos és gazdag. A családjának van egy nagy birtoka Írországban és Skóciában. A szülei elvárják tőle, hogy kitűnő legyen. Nem kell sokat törnie a fejét, hiszen az esze majdnem felér Einsteinével. Nagymamájától nagyon fél, mert mindig balett órákra akarja beíratni. Clary pedig nem szeret táncolni. Be kell vallani, nem is tud.
- Szerintem rendben van az az 5 hármas. Matekból nem vagy a legjobb, a fizikát egyenesen rühelled, a töri tanár köcsög, a többi meg nem érdekel téged ennyi. – magyarázta Clary. Igen, csak anyum mindig arra törekszik, hogy kitűnő legyek. Most komolyan erre nem inkább nekem kéne törekednem?
- Nekem viszont az a 3 kettes nem a legjobbat fogja kihozni a szüleimtől. Biztosra veszem, hogy 2 hétig szobafogságot kapok.
 - Reméljük, azért nem. Segítenetek kell bevásárolni Oliver szülinapjára. Egyszerűen nem tudom, hogy minek örülne… – Clary.
Oliver Clary öccse. Azt hiszem 25. –én van a születésnapja.

- Nem tudod, hogy minek örülne? De hisz együtt laksz vele. Biztos szokott valami megjegyzést tenni, hogy ez, de jó lenne! vagy ilyesmiket– Jenna.
- Ha mond is, akkor én nem figyelek oda. – fogta a fejét Clary.
- Nos, van még 5 napod. Abban az 5 napban próbált kifaggatni, hogy mit szeretne. De úgy, hogy ne fogjon gyanút. – mondtam neki. Felcsillant a szeme és többet nem aggódott ezen.
Bementünk a mosdóba. Egy csoport lány ott pletykált szokásához híven.
- Lányok.. mi a pletyka tárgya?- kérdezte tőlük Jenna.
- Hallottatok róla hogy mi történt Jessica Smith-el ugye? – kezdte az egyik lány.
- Igen. Az osztálytársam volt. Annyira sajnálom. – szomorodott el Clary
- Szörnyű, ami vele történt. De még szörnyűbb ami Alyson Morgannal történt. – súgta Lisa.
- Alyson Morgan? Ő az, aki a kémia versenyen részt vett és majdnem az 1. helyezést érte el? – kérdeztem.
- Igen.
- Mi történt vele? – kérdezte Jenna ijedve.
- Ugyanabban a sikátorban találtak rá amiben Jessicát is megölték. Csakhogy teljesen lecsapolták. Felvágták a torkát és az ereit. Egy csepp vér sem maradt benne. A vérét pedig valószínűleg elraktározták, mert ami a földön volt vér az nincs meg fél liter sem.
- Jézus Úr Isten! – sikított fel Clary.
A csengő hangja túlharsogta ugyan, de én majd meg süketültem. Elindultunk az osztályunk felé. Nem szólaltunk meg. Igaz nem ismertük, de tudjuk, hogy milyen jó szívű volt. Nem érdemelte meg a halált. Lecsapolták a vérét. Ha nem tudnám, hogy nem léteznek vámpírok, egyből rájuk gyanakodnék.
A fizika órán nem tudtam másra gondolni csak szegény Alysonra. Jessicát ismertem. Beképzelt volt, de hogy megöljék! Miért pont a mi iskolánkból? Miért most? Egyáltalán mi értelme van gyilkolni?
A gondolataimat egy papírgalacsin zavarta meg. Felnéztem. Jenna dobta. Szétnyitottam.
„ Minden percben csak Alysonra és Jessicára tudok gondolni. Szerinted nem furcsa hogy pont a mi sulinkból gyilkoltak meg kettő lányt?”
„ Igen, nagyon furcsa. Remélem, hogy ezt csak véletlen.” – írtam vissza.
„Én is. Azért vigyázzunk egymásra rendben? Kezdek megijedni.”
„ Megértelek. Engem is nagyon megrémisztett ez az egész.”
Óra után elmentünk az ebédlőbe. Claryt később engedték ki az óráról, de megtalált minket.
- Lányok egész órán csak szegény Alysonon járt az eszem. Mi lesz, ha legközelebb még egy lányt megölnek? Mi lesz, ha egy közeli barátunkat?
- Clary! Ilyenekre ne is gondolj! Ne beszéljünk többet erről rendben?- dühödt fel Jenna. Elkezdtünk csendben enni. A némaságot Josh törte meg, Jenna pasija.
- Sziasztok, lányok! Mi újság? – ült le barátnője mellé majd megcsókolta.
- Szia! Már kezdtelek hiányolni. Amúgy semmi különös. Milyen napod volt? – karolt belé Jenna.
- Unalmas. De délután megyünk próbálni a srácokkal. Eljöhettek, ha szeretnétek. – mondta.
- Végül is. Úgy sincs más elfoglaltságom. – közöltem.
- Akkor megyek én is. Otthon csak unatkoznék.
- Ki nem hagynám! – ölelte át Jenna. Teljesen megváltozott mióta elkezdtek járni Josshal. Sokkal vidámabb lett. Régebben mindig a szülei miatt bánkódott persze ezt nekünk mindig valami mással magyarázta. Claryvel kezdtünk miatta aggódni. Aztán jött Josh. Ő igazi selyemfiú, ha lehet ilyet mondani. Helyes arc, szép test, kék szem, szőke haj. Elmehetne akár modellnek is.
- Tényleg mielőtt el nem felejtem mondani.. holnaptól új osztálytársatok lesz. – jelentette be.
- És ezt te honnan tudod, már megint? – kérdezte Jenna gyanakodva.
- Amikor behívattak az igazgatóiba akkor hallottam, ahogy elintézi az osztályfőnökötök a srác adataid.
- Te mindig csak bajba kerülsz! – nyafogott Jenna.
- Most kivételesen csak segíteni kellett. Csak gondoltam szólok.
Miután az utolsó óráról is kicsengettek elindultam hazafelé. Hideg volt és esett a hó. A járdákat vékony jégtakaró fedte. Egyszer-kétszer megcsúsztam, de sikerült visszahoznom az egyensúlyomat. Így megúsztam szárazon. Otthon anyáék alig várták a félévi bizonyítványom. Nem repestek az örömtől hogy lett 3 hármasom, de megígértem, hogy ezt év végére kijavítom. Tudták, hogy nem hazudok így ennyivel el lett rendezve.
Jenna már nem járt ilyen jól. A szülei megtiltották neki az internetet azzal az indokkal, hogy az miatt nem tanul. De legalább nem tartják szobafogságban, így délután ő is eljött a fiúja próbájára. Josh és a bandája farsangkor fellép az iskolában. Most arra készülődnek. Összesen 3-an vannak. Josh gitározik, Adam az énekes és Brad pedig a basszus gitáros. Keresnek egy dobost is, de még nem találtak olyan fiút, aki tudna rendesen dobolni. Dob nélkül is nagyon jól hangzanak a dalok, amiket írtak csak dobbal, egy fokkal jobb lenne. Ezt nem mertem nekik egyelőre megmondani. Így is meggyűlik a bajuk a szomszédokkal.
Amikor a próba véget ért mindenki hazafele vette az irányt. Claryvel egy környéken lakunk. Útközben megbeszéltük, hogy holnapra ő kideríti, mit szeretne, az öccse a születésnapjára én pedig elkísérem.
Amint hazaértem a konyhát vettem célba, de nem jutottam el odáig. Anyuék a nappaliban beszélgettek egy számomra ismeretlen családdal. Egy anya, egy apa és egy fiú. Anya azonnal meglátott és odavezetett a vendégek elé.
- Rob, Emily, Drake ő itt a lányuk Hanga. Hanga, ők itt Rob, Emily és Drake. Rob az új rendőrfőnök. Emily neked fogja tanítani a történelmet. Drake pedig az osztálytársad lesz. És ők az új szomszédjaink.
- Értem. Öhm.. üdv. És... mi történt Baldwinnal? –faggattam.
- Te nem is tudod? Pedig azt hittem az iskolában már tudják. – mondta apa.
- Mit?- tudakoltam.
- Baldwint tegnap este megölték. – felelte Rob. - M-megölték? –kérdeztem vissza.
- Igen. Úgy tűnik, az iskolátok vonzza a gyilkost. – mondta komoran Emily. Érthetetlenül meredtem rájuk.
- Jessica és Alyson is a te iskoládba járt. Baldwin pedig Aaron édesapja, aki szintén a te iskoládba jár. – magyarázta Rob.
- Akkor.. ezt úgy érti, hogy azok vannak veszélyben, akik ebbe az iskolába járnak? –kérdeztem.
- Ez csak egy feltételezés. Nem lehetünk benne biztosak. Mindenesetre sötétedés után semmiképp se menj ki.
- Nem állt szándékomban, de így még jobban fogok vigyázni. Egyébként… mi történt Baldwinnal?
- Igazából nem találták meg az teljes testét. Csak a fejét hagyták hátra. – szólalt meg Drake is. Furcsa fiú. Egyáltalán nem hasonlít a szüleire. Robnak szőke haja és barna szeme van. Emilynek vörös a haja zöld szemekkel. Plusz kreolbőrű. Nem hiszem, hogy szoláriumba jár. Napozáshoz pedig télen kicsit túl hideg van. Drakenak fekete haja, kék szeme és hihetetlenül fehér bőre van. Ráadásul Emily és Rob épphogy elérhetik a 30-at. Ha a fiú az osztálytársam lesz, akkor valószínű, hogy 15-16 éves. Akkor Emily 15 évesen szülte? Fura egy család.  De lehet, hogy sokkal többek 30-nál és csak jó formában vannak. Csak hogy most nem ez a lényeg. Az iskolámból 2 lányt megöltek és lefejezték a rendőrfőnököt. Remélem, a rendőrség minél hamarabb megtalálják a gyilkost és bezárják.
- Mindent elkövetek, hogy elkapjam a gyilkost, de szerintem most ne erről beszélgessünk. – mondta Rob. Igaza van.
Vacsorára maradtak. Anyuék elég jól kijöttek velük. Miután elmentek felmentem a szobámba elővettem kedvenc krimi könyvem és elkezdtem olvasni. Holnapra csak matekból volt. Azt pedig elég csak lemásolnom.
Hamarosan elálmosodtam így lefeküdtem aludni.

Amikor felébredtem már 07: 42 volt. Miért nem csörgött a telefonomon az ébresztő? Felültem és körülnéztem. Akkor vettem észre, hogy nem a saját szobámba vagyok. Kinyitottam az ajtót. Ez nem a mi házunk. Lementem az emeletről. Teljesen ismeretlen. Végül eljutottam a konyháig ahonnan hangokat hallottam.
- Már most elegem van ebből az egészből. –hallottam meg Drake hangját.
- Marianak megígérted.
- Chö.. semmi kedvem ezt csinálni. Szerintem az a lány biztos észrevette, hogy egyáltalán nem hasonlítok rátok.
- Hát igen.. Hanga okos lány. Nem hiába Maria lánya. – Rob. - Engem hidegen hagy, hogy ki lánya. – mondta Drake.
- Tudjuk mind, hogy ez nem így van. - Nem akartam többet hallani így inkább elhátráltam sikeresen ledöntve egy virágcserepet. Becsuktam a szemem. Hiába akartam kinyitni nem tudtam minimum 5 percig. Addigra pedig észrevettek. Ott jöttem rá, hogy csak álmodok.

És felébredtem. Fél 6. Már nem aludtam vissza. Lezuhanyoztam megcsináltam a hajam és nem foglalkoztam különösebben ezzel a furcsa álommal.  Megreggeliztem és elindultam az iskolába. Abban a pillanatban lépett ki Drake a házából. Akaratlanul is eszembe jutott az álmom. Ráadásul az anyámat nem is Mariának hívják.
- Szia. – köszöntem neki, amikor kiléptem a kapun. - Szia. – ásított mintha álmos lenne, de a szemei nem erről árulkodtak. Az úton nem sokat beszélgettünk. Mindössze annyit, hogy milyen óráink lesznek. Megkérdezte milyenek a tanárok stb..
Miután beértünk az iskolába Drake elment az igazgatóhoz én pedig készültem volna bemenni az osztályba de Clary és Jenna lerohamoztak.
- Ki volt az a helyes fiú, akivel a suliba jöttél? – kérdezte izgatottan Clary. - Még nem láttam a gimiben.. – közölte Jenna.
- Ő az új osztálytársunk.. és az új szomszédom.
- Mázlista.. – mondta naivan Clary
- Tetszik neked? – kérdeztem.
 - Dehogy tetszik! Vagyis csak egy picit, de mint mondtam nekem nem kell most pasi. – felelte.
- Jó, te tudod. Mindenesetre van valami furcsa ebben a srácban. Mondjuk attól jó fej.
- Te mindenkire így gyanakodsz?- kérdezte a most érkező Josh.
 - Szia, neked is. – nem velem volt elfoglalva hanem Jennával. Mi, szinglik ilyenkor inkább tovább álltunk.

Az osztályfőnök miután bemutatta Draket, elment mintha nem osztályfőnöki óránk lett volna. Mindenki odavonult az új fiúhoz. Ritka, hogy valaki félévkor vált sulit de ez az apja munkája miatt van ugyebár..

Prológus

„Szárnyak. Fekete, sötét, gonoszságot tükröző szárnyak. Egy sápadt, fiatal fiúhoz tartoznak. Az ő szárnyai, amik megbabonáztak. Amiket ha megérintek, elfelejtek minden jót, minden boldogságot… Mégis beleszerettem.”

London fagyos utcáit megvilágították a lámpák fényei. Az égen egy felhő sem volt. Csillagok millióit lehetett látni. A hőmérséklet viszont drasztikusan lecsökkent. Aki kilépett a házból az felkészülhetett egy kis megfázásra. Jessica Smith mégis elment otthonról, hogy találkozzon szerelmével, Paul Johnsonnal. A közeli park volt a találkozó helyük. Jessica szülei nem tudták, hogy lányuk egy nála 12 évvel idősebb férfival találkozgat. Ha tudták volna valószínűleg megtiltották volna neki, hogy még egyszer találkozzanak és akkor talán most nem gyászolnák szeretett lányukat.
Jessica csupán 15 éves volt. Csinos, gazdag, olyan lány, aki bármit megkaphatott volna. Neki mégis egy nős férfi kellett. Paul pedig szerette a fiatal lányokat. A feleségét már sokszor megcsalta tizenéves lányokkal. Úgy tűnik Paulhoz vonzódtak a gazdag, buta kis csitrik.
Pontban 11-kor találkoztak. Jessica egyből a karjaiba vetetette magát. Elmentek egy kis motelba. Ott bontottak egy kis pezsgőt és elkezdtek iszogatni. Végül az ágyban kötöttek ki. Miután kiélték vágyaikat elhagyták a motelt és elindultak hazafele. Jessica ennél boldogabb nem is lehetett volna. Paul egy darabig elkísérte majd magára hagyta nehogy valaki meglássa őket. Feleslegesen. Az utcára senki sem merészkedett ki ilyen hideg téli estén. Ráadásul nem a belvárosban voltak. Nyugodtan hazakísérhette volna hisz a szülei már rég húzták a lóbőrt.
Másnap Jessicát vérbe fagyva találták meg egy sikátorban. Pault pedig börtönbe zárták gyilkosság vádjával. Honnan tudta a rendőrség hogy Jessica Paullal kavart? Nos, a lány nem a titoktartásról volt híres. A barátnőinek eldicsekedett újonnan szerzett pasijáról. Ők pedig kitálaltak Baldwin rendőrfőnöknek. Ez 1 hónapja történt. December 20.-án.